Mintha vadvízi evezésen lennénk. Rafting, de facsónakkal – így jellemezte az egynapos sebészet beindítását a fővárosi Nyírő Gyula Kórház orvos-igazgatója. A szabályozási és a finanszírozási ügyetlenkedések ellenére úgy látszik, az egynapos sebészet gyors karrier előtt áll Magyarországon. Különös, hogy legsikeresebben a kórházakban sikerül az átállás, miközben az egynapos sebészet lényege éppen az volna, hogy az olcsóbban működtethető szakrendelőkbe helyezi ki a sebészeti ellátás jelentős részét. Legalábbis másutt így csinálják.

A biztosítási reform felgyorsíthatja az egészségügy privatizációját, mivel az eddigi szakmai befektetők után most a pénzügyi befektetők érdeklődése is az egészségügyi intézmények felé fordult. Keveset tudnak a magyar egészségügyről, viszont óriási összegek sorsáról dönthetnek. A Medical Tribune azt térképezte fel, miért duplázódott meg az elmúlt másfél évben a működésbe adott kórházak száma, és mi lesz a következménye annak, ha a hazai egészségügyi vállalkozók mellett a nemzetközi hálózatok és a banktőke is beszáll a kórházak koncessziójába.

Folytatás az 1. oldalról   Ki akar itt kórházat venni? – néhány éve még gyakran elhangzó kérdés volt ez orvosi körökben, mégpedig olyan hanglejtéssel, mely azt sejtette, őrültség befektetni ezen a területen. A nagy üzlet akkor a „kimazsolázás” volt, a jól működő kórházi részlegek működtetésbe vétele vagy új diagnosztikai egységek telepítése. Mára a helyzet megváltozott.   Az egészségügyi pénzkivonás következtében olyan mértékben megingott a kórházak működésének biztonsága, hogy csaknem ingyen lehet kórházhoz jutni. Tavaly augusztus óta lényegében megduplázódott a magánkézbe került intézmények száma. A telekkönyvben nem jegyezték át az ingatlanok tulajdonosainak neveit, de 15-30 évre magáncégeknek adták át a közkórházak működtetésének a jogát. A vételár a legtöbb helyen az adósságállomány átvállalása volt. Márpedig, ami gond lehet egy kisváros önkormányzatának, az egészségipar tőkeerős vállalkozásai számára elvileg nem okozhat nehézséget. A befektetők nagyobbik része eddig is az egészségiparból élt, és – a magánosítás kezdetén legalábbis úgy tűnt – a funkcionális privatizációval piacot vásárolt magának.   Ingatlanhasznosítók   Dr. Gaál Péter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképzőjének oktatója szerint a kórházak iránti érdeklődés azért meglepő, mert az egészségügy eddigi átalakítása éppen hogy csökkentette a kórházműködtetők mozgásterét, a területről való pénzkivonás miatt mára szinte lehetetlenné vált nyereségesen és szakmailag is megfelelően gyógyítani. Az egészségügybe csak akkor éri meg befektetni, ha valaki 10-15 kórházból álló hálózatot tud felépíteni, mert így megnövekszik érdekérvényesítő ereje, és a kormányzattól, a beszállítóktól, illetve a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező önkormányzatoktól – hosszabb távon – nagyobb összeget képes kiharcolni. Gaál Péter a másik lehetséges változatnak azt tartja, hogy a működtetési jog megszerzői a kórházi ingatlanok hasznosításából szeretnének profithoz jutni.   A legtöbb fővárosi kórház – és ez jellemző a megyei intézmények egy részére is – központi helyen és óriási területen fekszik. Ráadásul igen gyakran pavilonos szerkezetű, vagyis sok régi, többnyire elhanyagolt épületben működnek az osztályai. Ha egy befektető a telek egy részére épít egy modern kórházépületet, azzal felszabadíthatja az ingatlan nagy részét, amit más célra hasznosíthat. Ehhez persze nincs szükség magánműködtetőre, gondoljunk csak a Sportkórház esetére (lásd keretes írásunkat).   Noha a működtető cégek sosem látott ütemben terjeszkednek, az elmúlt hónapok mégis Gaál Péter nézeteit igazolták. A hazai kórházműködtetők megtapasztalhatták, hogy az állam sosem látott mértékben avatkozik be a gazdálkodásukba. Az Országos Gerincgyógyászati Központ például már a kórházi átalakítások előtt is többéves várólistával dolgozott, ennek ellenére idén tovább szűkítették az egészségbiztosítás által finanszírozott kapacitásukat.   A magáncégek rendkívül büszkék racionális gazdálkodásukra, ám jó néhány olyan kiváló közkórházi vezető van, aki képes sajátjának tekinteni az általa irányított intézményt. Ehhez az kell, hogy kemény kézzel „leverjék” a beszállítók árait, ha szükség van rá, felvállalják az elbocsátásokkal járó feszültségeket, modern vállalatirányítási módszereket alkalmazzanak. Emellett úgy „forgassák” a betegeket, hogy a volumenkorlátozás a lehető legkevésbé bénítsa a forgalmukat – vagyis járóbeteg-, aktív és krónikus részlegük egymást erősítve, kisegítve működhessen. Ráadásul – és a sorozatos kórházigazgató-váltás alapján talán ez a legnehezebb – kezelniük kell a tulajdonos önkormányzat elvárásait is. Nemcsak botrány nélkül kell vezetniük az intézményt, de a megszorítások idején is költeniük kell „az ilyenolyan színű” tanácsadó, átvilágító és egyéb cégek szolgáltatásaira.    Kereslet-kínálat   Az ügyes kórházi vezetés a beszállítók árait akár 20-30 százalékkal is le tudja nyomni. Ám ha csökken a kórházi finanszírozás, akkor növekszik a bebetonozott kiadások aránya. A kórházak gazdálkodásában sok a fix tétel. A bérköltség a 60-70 százalékos arányt is elérheti. A rezsin nehéz spórolni, a gyógyszercégek állami megsarcolása pedig jelentősen visszavetette a rabatt lehetőségét. A tőzsdén sem akkor éri meg részvényt venni, amikor a legmagasabbak az árfolyamok. Igazán nagyot akkor lehet húzni, ha besszben vásárolunk és hosszban adunk el. A pénzpiacon van elég szabad tőke, a bankok és a biztosítótársaságok nyereségesen működnek, a magyar egészségügyben pedig sosem látott mélységben jegyzik az árfolyamokat. Így ma már nem az a kérdés, hogy ki akar itt kórházat venni, inkább az, ki akar kórházat eladni, vagy legalábbis hosszú távra működtetésbe adni?  Nyomott árak  A kórházműködtető cégek terjeszkedését nehezíti a kórháztulajdonosok ellenállása. A politikusok jövőjét ugyanis alapvetően meghatározza a helyi kórházi ellátás minősége. Az önkormányzatok szívesen megszabadulnának a kórházzal járó kiadásoktól, a működtetésbe adásnál ezért a bizalmi tőke a legfontosabb szempont – még az árnál is lényegesebb. Új szereplőként ezért szinte lehetetlen belépni a piacra. Ne felejtsük el azonban, hogy a közkórházakban már rengeteg privát cég működik. A laborcégek mellett ott vannak a kórházi patikák tulajdonosai, az informatikai fejlesztők, a kórházi épületek műszaki működtetői, a diagnosztikai egységek telepítői, az átvilágító és a tanácsadó cégek – ezek mind kiépíthették már saját kapcsolatrendszerüket. De nem elég a tulajdonosok ellenállását legyőzni, az is fontos szempont, vajon a hazai egészségügyi szektor elég tőkeerős-e ahhoz, hogy teljes hálózatokat megvehessen és fejleszthessen. A jelek szerint aligha. A legtovább eddig a HospInvest-csoport jutott, a cégbe beszállt az Európai Fejlesztési Bank is, ám a másfél milliárdos tőkeemelés még mindig cseppnek látszik a tengerben. A nagy áttörést a biztosítási reform hozhatja. Ha valóban lesz verseny a biztosítók között, akkor előnybe kerülhetnek azok a társaságok, amelyek a saját régiójukban kórházakkal is rendelkeznek. Noha a Medical Tribune információi szerint a formálódó szabályrendszer kizárná a szolgáltatókat a potenciális biztosítók köréből, több cégcsoport is érdeklődik egy ilyen megoldás iránt.   A kórházakat annyira nyomott áron adják, hogy pusztán adósságállományuk átvállalásával hosszú távra lehet működtetési jogot szerezni egy központi helyen levő, de gyakran felújításra szoruló ingatlanra, és nem mellékesen megvásárolni egy-egy nagy hírű szakmai műhely jól bejáratott márkanevét. Ez utóbbi tétel sem elhanyagolható: a Telki Magánkórház vagy a Kaáli Intézet hosszan tudna mesélni arról, mennyi pénzbe került nevük bevésése a magyar köztudatba. A várpalotai kórház működtetője, a Palotahosp Kft. pedig nem véletlenül szeretne éppen a Szent Margit Kórházban fizetős szülészeti részleg céljára helyet bérelni. Többen érdeklődnek a Szent Rókus Kórház iránt is, hogy a jól csengő név mögé új szolgáltatást tegyenek.   A kassza kulcsa   A Medical Tribune által megkérdezett elismert egészségügyi menedzsereknél, tanácsadó cégeknél több európai nyugdíjalap, magyar bank, osztrák kórházműködtető, izraeli ingatlanfejlesztő cég jelentkezett hazai lobbistákat keresve a szolgáltatói piacra való belépéshez. Úgy vélik, a közvélemény megnyugvással fogadna egy ilyen váltást, mivel nálunk történelmi hagyománya van a biztosítók tulajdonában levő kórházaknak. (A MÁV-kórházak révén a legutóbbi időkig fellelhetőek voltak ennek nyomai.) A potenciális üzleti biztosítók szerint az olcsón bérbe vett intézmények egy jelentős ingatlanfejlesztés árát öt-hat éven belül behozhatják.   A szokásos ingatlanfejlesztések mellett itt nem csak az a lehetőség kínálkozik, hogy a cégek jó áron továbbadják megszerzett jogaikat vagy saját részvényeiket. A teljes hálózatok iránt érdeklődő befektetési alapok szerint hosszú távon nem tartható, hogy a magyar egészségügy minden mutatója élesen eltérjen az európai trendektől. Márpedig nálunk az egy főre eső egészségügyi kiadástól, a magas bérarányon keresztül a szakdolgozó- orvos arányon át az egy betegre jutó személyzet számáig szinte mindenhol meglepő adatokat kapunk. Fordulatra van szükség, és az új lobbisták azt remélik, módszereik meg is hozzák ezt az egészségbiztosítási alap számára. A kórházláncok érdekérvényesítési képességét kár lenne lebecsülni, elég csak arra gondolni, hogy egy térségben monopolhelyzetet élvező kórházműködtető cég – főként, ha a szakrendelők is a kezében vannak – sosem mehet csődbe. Megéri tehát a kórházkapukon belülre kerülni, még akkor is, ha a befektetőknek néhány nehéz évet még ki kell bekkelniük.   „Ám a nulla forintnak komoly ára van” – érzékeltette a viszonyokat az egyik lapunk által megkérdezett szakértő. A külföldi befektetők térnyerését gátolja, hogy a folyton változó hazai kórház-finanszírozási rendszerben nehezen ismerik ki magukat, nem is szólva a fővárosi-megyei tulajdonban lévő kórházak mögötti bonyolult szövésű hatalmi hálóról.   És ezzel még korántsem értünk a nehézségek végére. Maróth Gáspár válságmenedzser ezek közé sorolja, a gyógyításból a közkórházakban szinte lehetetlen etikus módon nyereséget kivenni. Ha akár egyetlen betege nem kapja meg a tudományosan lehetséges legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátást, akkor milyen jogon vesz ki öt forint profitot is a cégből? – kérdezhetik a biztosítottak. A kórházak nyereségességét nehezen viseli a közvélemény, miközben természetesnek tartja, hogy a gyógyszergyárak, az egészségügyi beszállítók vagy éppen a kórházi ingatlanfejlesztők magas profittal dolgozzanak. Ez az oka annak, hogy a nyereséget senki sem a közintézmények gyógyító tevékenységétől, hanem az e köré telepített szolgáltatásoktól reméli. Ám a kassza kulcsát végső soron mégiscsak az tartja a kezében, aki a működtetési jogot megszerzi.   Privatizációs történet   Magyarországon a Horn-kormány idején a Rolicare nevű cég kezdte meg a közkórházak kht.-vá alakítását, illetve a működtetési jog privatizálását. Végül csak a dombóvári kórházig jutottak el, de nem volt sikeres a próbálkozásuk, ezzel a folyamat évekre megállt. A befektetők inkább egyes kórházi részlegek, művesecentrumok vagy éppen a laboratóriumok, kórházi patikák bérlésében, hálózatba rendezésében láttak üzleti lehetőséget. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy kapun belülről könnyebben tudják majd befolyásolni a történéseket. A Honvéd kórházak műszaki üzemeltetőjeként nevet szerzett Mega-Logistic Rt. például ezzel a referenciával nyerte el a siklósi kórház működtetésének jogát. A Horn-kormány idején komoly laboratóriumi hálózatot kiépítő HospInvest-csoport 2004 nyarán Kiskunhalason szerezte meg az első kórházát, majd két hónappal később Körmenden is elnyerték a működtetési jogot. Akkor úgy tűnt, lendületes folyamat kezdődik, ám az önkormányzatok megijedtek a kiskunhalasi leépítések, fejlesztések miatti sajtóbotránytól. A kétigenes népszavazás körüli kampány és a privatizációt elutasítók magas aránya is elbizonytalanította az önkormányzatokat.  Időközben a cégcsoport kettévált, Kollányi Gábor lett a Hosp- Invest többségi tulajdonosa, megtartva a Kiskunhalason elnyert működtetési jogot, míg korábbi cégtársa, Kern József, a Medisyst Kft.-vel továbbvitte a körmendi ügyeket. A szétválás mintha felgyorsította volna terveik megvalósulását, azóta megduplázták a működtetésbe vett kórházak számát. A Medisystté lett Tapolca és Mezőtúr működtetési joga. Lényegében észrevétlenül, minden sajtóvisszhang nélkül, az adósságok átvállalása fejében vették át a kórházakat.   A HospInvest terjeszkedése nagyobb nyilvánosságot kapott. Előbb tavaly a hatvani, majd idén a gyöngyösi kórház működtetésének jogait szerezték meg. Közben bérbe vették az állami tulajdonú Parádfürdőt. Júliustól a szanatóriumban a minisztérium megszüntette a fekvőbeteg-ellátás finanszírozását, a közeli Hatvan viszont a korábbi 72 krónikus ágy helyett 160-on láthat el betegeket. A Hosp- Invest így újra megnyittatta a megszüntetett parádfürdői részleget, átvette remek szakembergárdáját, az intézmény patinás nevét – és nem utolsósorban az egy évet is meghaladó várólistákat. A krónikus részlegek egyik legnagyobb gondja ugyanis, hogy nehezen jutnak betegekhez, a HospInvest viszont mindent vitt. Jó kormányzati kapcsolatai szerepet játszhattak abban, hogy még versenytársa sem volt, az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint azóta sem írtak ki pályázatot a kórház bérleti jogára.   A HospInvest – mint azt lapunknak adott egyik korábbi interjújában Gászpor Jenő ügyvezető elmondta – 15 kórházból álló láncolatot szeretne kiépíteni (Medical Tribune, 2004, november 4.). Így sokkal hatékonyabb munkaerőgazdálkodást folytathatnak. Egy orvos két-három kórházban vagy éppen szakrendelőben is dolgozhat, vagyis jelentősen csökkenthető a hálózat munkaerő-szükséglete. A HospInvest terjeszkedését a lakosság és az orvosok tiltakozása kíséri, de a tüntetések és aláírásgyűjtések ellenére is bővül a hálózat. Gyöngyös után a következő az egri megyei kórház működtetési jogának megszerzése. Nemcsak kórházakból, hanem szakrendelőkből is hálózatot kívánnak építeni. Kollányi Gábor, a cég elnöke szeptember eleji sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy egy egész térség egészségügyi ellátását biztosítják a Dél-Alföldön is, ezért az országban először, négy rendelőintézet – a kiskunhalasi, a jánoshalmai, a keceli és a kiskőrösi – közös üzemeltetésben, a HospInvest által működtetett Kiskunhalasi Kórház Kht. szervezésében és irányításával gyógyítja a betegeket.    Önfelszámolás    A kórházak leépítése során fontos kérdés volt, vajon a magánműködtetők ügyesebben lobbiztak-e az ágyak megmaradásáért, mint az önkormányzatok. A privatizált kórházak is megszenvedték a leépítéseket, de nem is mindenhol ragaszkodtak görcsösen meglevő kapacitásukhoz. A gerincgyógyászati központ jelentős tb-keretet veszített, a tapolcai kórházban bezárták a szülészeti osztályt, és a HospInvest-csoport is jelentős számú aktív ágytól vált meg. Eközben Várpalota maga szüntette meg aktív kórházi részlegét.   Amilyen visszafogottak voltak a magáncégek az ágyszámvitában, olyan eredményesnek bizonyultak az egynapos sebészeti pályázatoknál. A HospInvest százhalombattai szakrendelője például ugyanannyi műtétre kapott tb-keretet, mint a Semmelweis Egyetem.